Mesekórház

A Mesekórház Program a Heim Pál Magyarország Alapítvány kiemelt gyermek-egészségügyi programja.

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a beteg gyermekek gyógyulásának körülményei, a vizsgálati és terápiás eszközök olyan speciálisan tervezett, mesebeli formákkal és új funkciókkal gazdagodjanak, amelyek csökkentik a félelmet, a tünetek miatti szorongást, miközben lerövidítik a kórházi tartózkodás idejét, a szülők számára kikapcsolódást nyújthatnak és a személyzet munkáját is megkönnyítik.  Ennek a hatalmas feladatnak a megvalósítása érdekében hoztuk létre a Mesekórház Programot.

2013-ban Európa legnagyobb gyermekgyógyászati intézménye, a Heim Pál Gyermekkórház kötött szerződést a Program adaptációjára, amelynek első megvalósult elemét már meg is tekinthetik a Nagyvárad téri kórházba érkezők. A hatalmas ingatlanegyüttes egyik több, mint 100 éves épülete ugyanis a Mesekórház Program tervei alapján újult meg.

A Mesekórház Program a pozitív élmények előtérbe helyezésével hatékonyabbá teszi a kisbetegek ellátását, valamint a vizsgálatok, kezelések nem kívánatos mentális hatásait  ( pl. stressz, félelem, bizalmatlanság ) is csökkenteni kívánja a gyermekegészségügyben. A Program része az élményterápiás célú infrastruktúra kialakítása, az élménypedagógiai képzési módszertan fejlesztése és oktatása is. Emellett foglalkozik az életvezetés és otthonápolás területével, a közösségi tudásbázis növelésével, az on-line egészség platformok és alkalmazások fejlesztésével.

Alábbiakban a Program néhány fontosabb területe:

  • Gyermekközpontú építészeti és belsőépítészeti megoldások alkalmazása (épület, burkolat, vizsgálók, bútorzat , liftek, lépcsők, fénytechnika stb.)
  • Különlegesen gyermekbarát kialakítású közösségi helyiségek ( várók, toilette, mosdók stb)
  • Mesebeli formatervezési megoldások (ajtók, kilincsek, csapok, ágyak, világítás stb.)
  • Játékos és egyedi tervezésű diagnosztikai és terápiás eszközök (asztma, allergia, diétás terápia, CT, vércukor, vérnyomásmérés stb.)
  • Speciális készségfejlesztő eszközök a mentális egészség javítása érdekében (internetes és számítógépes betegség szimulációs játékok stb.)
  • Különleges audiovizuális eszközök alkalmazása a hatékonyabb kezelések és terápiák érdekében (interaktív, térhatású animált természeti képek, hangeffektek stb.)
  • Művészetterápiás eszközök és módszerek betegség specifikus alkalmazása ( képző, ipar és előadóművészet stb.)
  • Szelíd terápiák alkalmazása (zene, szín, fény, virág, só terápiák, homeopatia, naturmedicina stb.)
  • Környezetbarát technológiák alkalmazása (napelem, led, geotermia stb.)
  • Speciális élelmezési és konya technológiák az egészséges táplálkozás érdekében ( ételallergia vércukor kezelés, testzsír-csökkentés hordozható eszközökkel stb.)
  • Szórakoztató, egészségtudatosságra ösztönző Mobil appok (testsúly és koleszterin csökkentő, erősítő, dohányzás leszoktató stb.)
  • Egyszerűen használható, dinamikus e-health technológiák az adatok gyors, közérthető eléréséért (elektronikus kórlap, állapot változást rögzítő és jelző perifériák stb.)
  • Mesés személyzet (megelőzés, tanácsadás, utógondozás, biztonság, vidám formaruha, kommunikáció, képzés stb.)
  • A szakmai munka számára teret adó barátságos munkakörnyezet (társalgó)

A fejlesztések főbb elemei:

1. Innovatív gyógyászati eszközök fejlesztése

2. Innovatív egészségmegőrzési, betegségmegelőzési, és gyógyítási eljárások

3. Élményterápiás és egészségnevelési módszertanok

4. Élményközpontú egészségügyi technológiák

5. Képzési módszertanok

6. Szakmai hatékonyság-, és kompetenciafejlesztés

A Heim Pál Magyarország Alapítvány a fenti fejlesztések adaptációjának előkészítése érdekében Európa vezető gyermekgyógyászati intézményével megállapodást kötött, melynek keretében a Heim Pál Gyermekkórház a Mesekórház Program elemeit befogadta, illetve törekszik a Programban foglaltak megvalósításának támogatására.

 

Az együttműködés keretében az Alapítvány tervei alapján mesés homlokzattal újult meg 2013 nyár végén az intézmény 107 éves “C” épülete is. Terveink szerint az épületek rekonstrukciója már a közeljövőben folytatódik és különleges látványelemek, multimédiás eszközök beépítésére is sor kerülhet a gyermekek gyógyulásának elősegítése és a hozzátartozók körülményeinek javítása érdekében.

 

A Mesekórház Program az egészségügy működésének és fejlesztésének gazdasági és piaci szemléletű finanszírozási rendszerével és módszertanával a jövőben gyorsabban és pontosabban meghatározható, miként lehet egy intézménynek reális célkitűzésként elérnie az önfenntartó gazdálkodás minimum kritériumait, vagy milyen módon lehet lefaragni az adósságokat és milyen K+F, szolgáltatási, marketing és üzletpolitikai eszközökkel lehet a gyógyítás pénzügyi és humán erőforrásait megteremteni, majd a működés biztonságát fenntartani.

 

A Mesekórház Program élményprotokollja, fejlesztési, képzési módszertana lehetővé teszi, hogy a kiválasztott intézmények az adott régió meghatározó szereplői legyenek.

 

A Mesekórház Program új gyógyító eljárások, technológiák, termékek és szolgáltatások kialakításában, fejlesztésében is közreműködik, mellyel tovább szeretné javítani a terület versenyképességét és reputációját.

 

A Mesekórház program fejlesztései az intézmények jelenlegi adottságait maximálisan kihasználják, ugyanakkor iránymutató megoldást kínálnak a pénzügyi stabilitás megteremtéséhez is.

„ Az egészségügyi kiadásokat túl gyakran csak rövid távú költségnek tekintik, nem pedig hosszú távú beruházásnak. Még csak elkezdődött annak a felismerése, hogy az egészségügyi ráfordítások a gazdasági növekedés alapvető hajtóerejét jelentik.” (European Commissionerfor Health &Consumer Protection,2004).

Mivel az Alapítvány a Mesekórház Programot elsősorban a beérkező források függvényében, illetve ütemében képes megvalósítani, ezért támogatási rendszere sokrétű együttműködést kínál a program bevezetését, elterjedését fontosnak tartó Partnerek számára.

Együttműködési lehetőségek:

A Heim Pál Magyarország Alapítvány a Mesekórház Programot azoknak a gyermek és család-egészségügyi intézményeknek teszi elérhetővé, akik nyitottak a hagyományostól eltérő, élményközpontú gyógyítás alkalmazására, a szükséges változtatások bevezetéséhez rendelkeznek megfelelő minőségű humánerőforrással, valamint hosszú távú fejlesztési elképzeléseikben az ügyfélközpontú kiszolgálásé a legfontosabb szerep.

 

A Heim Pál Magyarország Alapítvány a Mesekórház Programra kiválasztott intézmények vonatkozásában előzetes felkérés alapján megvalósíthatósági tanulmányt készít, melynek során az Alapítvány szakemberei felmérik a Program adaptációjához szükséges terület adottságait, a gazdasági és humán erőforrásokat, a régióhoz és az intézmény speciális szakmai státuszához kapcsolódó turisztikai lehetőségeket, az esetleges közösségi pályázatok elérhetőségét, valamint a Programba bevonható gazdasági társaságok körét.

 

Amennyiben az Alapítvány úgy ítéli meg, hogy a Mesekórház Program, vagy annak egyes elemei az adott helyszínen megvalósításra kerülhetnek, szerződést köt az Intézménnyel a Program bevezetésének módjáról, feltételeiről.

 

Az Alapítvány ebben az esetben az innovatív technológiák széles tárházával, a már bizonyított  hatású gyógyító és megelőző eszközök, módszerek egyedi kombinációival, valamint a különböző  kutatási, fejlesztési, gazdasági területről érkező szakemberek közreműködésével olyan érzékenyen tervezett és emberközpontú intézményi környezet kialakítását kezdeményezi, amely a beteg gyermekek gyógyulásának elősegítése mellett hatékonyabbá teszi az ellátásban részt vevő személyzet munkáját, és a társadalom egészére is pozitív hatást gyakorolhat.

Együttműködési lehetőségek:

A gazdasági összefüggések láncolatában kiemeljük, hogy a gyermekegészségügy világszerte óriási addicionális, illetve komplementer területek kapcsolódási pontjaival rendelkezik. A Mesekórház Program megvalósításával a gyermekjólét körébe tartozó iparagák expanzívabb jelenlétére, új beruházások elindulására, valamint munkahelyek megteremtésére is számítani lehet.

Ön tehát ennek a piaci lehetőségnek is közvetlen részese lehet.

A Heim Pál Alapítvány elkötelezett mindazon vállalatok, kezdeményezések, szervezetek  és magánszemélyek vonatkozásában, amelyek, és akik a gyermekjólétet, a gyermekek testi, lelki és szellemi fejlődését támogatják.

Miért érdemes támogatnia a Mesekórház Programot?

  • A beteg gyermekek a kórházi tartózkodás ideje alatt barátságos személyzettel, megnyugtató színvilággal, játékosan tervezett terápiás és orvosi eszközökkel találkozhatnak, így kevesebb negatív hatás éri őket, a gyógyulás ideje pedig lerövidül
  • az egyedülálló élmények immár nem csak az egészséges gyermekek számára lesznek elérhetőek
  • a kórházi kezelések kevesebb fájdalommal járnak,
  • az ellátást végző egészségügyi személyzet megértő, gondoskodó magatartása hozzájárul a szülők biztonságérzetének javulásához is
  • az építészeti, belsőépítészeti, egyéb infrastrukturális és humán megoldások gyorsabbá teszik a betegutakat
  • a látogatók számára lehetővé tesszük, hogy a várakozási időt hatékonyan használják ki
  • aktív kikapcsolódásra is lehetősége van a látogatóknak
  • folyamatos és aktív közösségi jelenlétet biztosítunk a támogatóknak
  • lehetővé tesszük, hogy piacokat ismerjenek meg
  • fejlesztéseiknek nagy médiavisszhangot biztosítunk
  • közvetlen formában élvezheti támogatásának eredményeit,
  • a beteg gyermekeknek mesés körülményeket biztosíthat

A Heim Pál Magyarország Alapítvány által támogatott kulcsterületek:

  • egészséggazdasági innovációk támogatása
  • élményközpontú gyógyítói, betegségmegelőzési infrastruktúra fejlesztése
  • a meglévő, vagy új egészségügyi technológiák általános használhatóságának javítása
  • ergonomikus, egyedi formatervű terápiás és diagnosztikai eszközök fejlesztése
  • multimédiás, interaktív informatikai rendszerek egészségügyi adaptációja
  • felhasználóbarát egészségügyi alkalmazások, eszközök fejlesztése
  • gyermek és családegészségügy internet alapú fejlesztése
  • új interaktív képzési, oktatási módszerek bevezetése az egészségügybe
  • egészséges életvitel népszerűsítése
  • speciális biztosítási, pénzügyi termékek és szolgáltatások fejlesztése az egészséghatékonyság érdekében

A Mesekórház Program fejlesztése jelentős anyagi és szellemi ráfordításokat jelent a Heim Pál Alapítvány számára, ezért az Ön és Vállalatának támogatása,  a kölcsönös előnyök mentén kialakított együttműködések megkötése kiemelt vállalati és közérdeket jelent mindannyiunknak.

Ha fontosnak tartja céljainkat, kérjük, hogy döntését elsősorban a gyermekek egészségügyi körülményeinek javítása érdekében mérlegelje és keressen minket a [email protected] e-mail címen.

A Mesekórház Program fejlesztése folyamatos, aktív munkát és szervezési feladatokat igényel a Heim Pál Magyarországtól Alapítványtól és Programban részt vevő szereplőktől, ezért az Ön támogatása kulcsfontosságú a megvalósításhoz.

 

Egyetértek a Heim Pál Magyarország Alapítvány céljaival, ezért támogatom a Mesekórház Programot:

Nézd meg
Gyakran ismételt

A Mesekórház Programra területi ellátási kötelezettségtől és fenntartási módtól  ( állami, magán) függetlenül bármilyen gyermek és család-egészségügyi intézmény jelentkezhet. Az Alapítvány a Mesekórház Program kritérium rendszere alapján minden esetben egyedileg dönt a jelentkező intézmények résztvevőinek köréről. 

  • A gyermekek köré tervezett élményvilág elviselhetőbbé teszi a kórházi tartózkodás idejét, ezáltal javul az intézmény társadalmi megítélé
  • A speciális technológiai eszközök, megoldások felhasználóbaráttá teszik az intézmé
  • Egyedi USP meghatározására is lehetőség nyílik, amely segítségével közös termékek, szolgáltatások fejlesztését is biztosítjuk.
  • A betegelégedettség javulásával nő a kontrollra visszatérők száma, a speciális utógondozói tevékenység pedig segíti a lakosság egészségmutatóinak pozitív irányú változását.
  • A Program segítségével az intézmény külső forrásokhoz juthat, amellyel egyéb fejlesztéseket is vé
  • A fejlesztések piaci alapú követelményrendszerének meghatározásával lehetővé válhat a specializált szakellátási infrastruktúra kialakítása,
  • A javuló területi egészségügyi mutatókhoz kapcsolódóan kiegészítő bérkompenzációra is lehetőség nyílhat ( biztosítás formájában).
  • A Program stabil és kiszámítható életpálya modelljének tervezést tesz lehetővé, a szakmai képzések, az élethosszig tartó tanulás követelményrendszerének és kontrolljának a megteremtésével
  • Jövedelmezőbbé tehet bizonyos ellátási területeket ( pl. élelmezés, rehabilitáció stb.)
  • A szervezett és összehangolt marketing tevékenységnek köszönhetően az intézmény országos szinten is növelheti ismertségét, bevételeit
  • Az informatikai fejlesztések miatt könnyebben hasznosíthatóak lesznek a betegadatok
  • Lehetővé válhat az energiahatékonyság megvalósítása, mely a környezet megóvása mellett csökkenti a fenntartási, üzemeltetési költségeket is.
  • A szervezett betegutaknak köszönhetően lerövidülhet a várakozási idő, ami hatással van a szakemberek és az infrastruktúra kapacitás kihasználtságára is
  • A speciális szakmai tevékenységeket a Program hatékony értékesítés támogatási rendszerével bevételorientáltan bővítheti
  • A Mesekórház Program segítségével új szolgáltatásokat vezethetnek be, amelyeket piaci alapon értékesíthetnek a Partnerekkel.
  • A Program lehetővé teszi egyedi egészség termékek közös fejlesztését és hazai, illetve nemzetközi értékesítését is.
  • A Program nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően új piacok nyílhatnak meg.
  • A kommunikációs és élménypedagógiai képzéseknek köszönhetően javul a munkamorál, a dolgozók és lakosság elégedettsé